Programozás könyv – kezedben a megoldás

Egy adott témáról érdemes több forrásból informálódni. Ugyanígy van ez a különféle tudományágakkal kapcsolatban. Természetesen vannak bizonyos alapszabályok, amiket be kell tartani a programozással kapcsolatban. Ezeket miként sajátítjuk el? Többféle lehetőség létezik, amelyekbe a programozás könyv szintén beletartozik.

Ahány tanár, annyiféle megközelítés. Az egyik szájbarágósan magyaráz, míg a másik kissé felületesen tanítja az elméletet, mert a sikert a gyakorlati feladatokban látja.

Tény, hogy az elméletre és a gyakorlatra egyaránt szükség van. Hogyha nem sikerül megérteni a programnyelvet egyféleképpen, akkor keressünk másik forrást, új gyakorlatokat és ne torpanjunk meg, amikor hibázunk.

Sőt, úgy is lehetne mondani, hogy ebben az ágazatban a hibákra igenis szükség van, mert segítenek rávilágítani arra, hogy a következő alkalommal ne fussunk bele a programozás útvesztőjébe. Ami elsőre egyértelműnek tűnhet, az egy kicsit közelebbről megvizsgálva már egyáltalán nem az. Ebben segít a programozás könyv, amiben egyaránt megtalálható az elméleti rész, illetve számos új gyakorlat.