Amennyiben sok már Önben a méreg, úgy a méregtelenítő kúra segíthet ezen!

méregtelenítő kúra
méregtelenítő kúra
méregtelenítő kúra

Nem árt észben tartani, hogy az egészség bizony egy átmeneti állapot – idővel ugyanis mindannyian elveszítjük azt; az a kérdés csupán, hogy erre mikor és milyen körülmények közepette kerül sor! Ha nem muszáj, éppen ezért ne együnk olyan élelmiszereket, melyekben sok a káros adalékanyag, hiszen ezek miatt akár még méregtelenítő kúrának az alkalmazására is sor kerülhet! Mindez akkor következhet be, ha valaki sűrűn él olyan ételekkel, melyekben hemzsegnek a káros anyagok. (Ilyenek a nagyon olcsó élelmiszerek, melyek éppen attól olyan olcsóak, hogy sok bennük a mesterséges kemikália.) Ekkor ugyanis a mérgek felhalmozódnak a szervezetben, és csak a méregtelenítő kúra fog ezen a helyzeten segíteni. Aki nem él a méregtelenítő kúra segítségével, az nem fogja megúszni az emésztési panaszokat, a nem megfelelően felszívódó tápanyagokat – sőt, lehet, hogy még a szervi megbetegedést sem, ha a méreganyagoknak lesz elég idejük elkeveredni a belső szervekig. Érdemes hát odafigyelni magunkra, mert megelőzni valamit sokkal egyszerűbb, sokkal kellemesebb, mint amikor már közbe kell lépni, mert valami nem kóser! Az egészség bizony nem tréfadolog, így érdemes azt a helyén kezelni.