Mire jó a trükkös golyópálya?

Golyópálya
Golyópálya

A szülők tisztában vannak vele, hogy valamivel le kell foglalniuk a gyerekeket, hiszen bennük még bőven dúl az energia. A játékok pont ebből a célból készültek, tehát érdemes rendelni belőlük. A trükkös golyópálya kiváló vételnek számít, hiszen a gyerekeknek össze kell rakniuk az elsőtől az utolsó darabig, így hosszú időre lefoglalja őket.

Akár ötméternyi pálya is építhető a segítségével. A műanyagból készített, trükkös golyópálya segít abban, hogy a kicsik megérthessék a fizika alapvető törvényeit. A megépítést követően bátran vásárolható pár golyó a kipróbálás érdekében.

A játék hamar a gyerekek kedvencévé válhat az összetettségének köszönhetően. Természetesen, a felnőttek is sokat segíthetnek a trükkös golyópálya megépítésében, hiszen így sok időt tölthet együtt a család.

A játék elsősorban a nyolc éven felülieknek lehet ideális, hiszen többféle feladat megoldására van szükség a megépítés érdekében. Persze, az Akebia oldalán másféle játék is vásárolható abban az esetben, ha a gyerekek további újdonságokra vágynának. Igazán szépek a fajátékok is, ezért érdemes rájuk vetni egy pillantást.