Milyen felnőttbarát hotelek vannak Magyarországon?

erlavilla.hu - igazi pihenés
erlavilla.hu – igazi pihenés

Kirándulni jó tevékenységnek számít, ezért általában mindenki szereti. Hogy kivel megyünk, az meghatározhatja az egész kirándulásnak a végkimenetelét. Nem feltétlenül azt, hogy jó vagy rossz lesz, hanem sokkal inkább azt, hogy fáradtan vagy pedig teljesen kipihenve tér majd haza. Ha kíváncsi arra, hogy miben más egy felnőttbarát hotel a többitől, akkor érdemes szétnéznie az erlavilla.hu-hoz hasonló oldalakon.

Az Erla Villa hotel Egerben található és vannak olyan vendégei, akik már évek óta visszajárnak, de előfordul, hogy évente több alkalommal is. Ez pedig általában azért szokott így lenni, mert az Erla Villa egy felnőttbarát hotel, vagyis egy bizonyos kor alatti személyek vendéglátását nem vállalják. Bár külföldön már számtalan ilyen típusú hotel működik, hazánkban csak most kezd ismertté válni a vendéglátásnak ez a formája, ezért meglehetősen kevés felnőttbarát hotel található Magyarországon. Ide tehát azokat várják, akik gyerekek nélkül szeretnének néhány napot pihenésre szánni és úgy hazatérni, hogy teljesen kipihenték magukat. Mi az a többlet, amit kínál az Erla Villa felnőttbarát hotel? Mindenekelőtt nyugalmat. Garantáltan egyetlen vendéget sem fog megzavarni a gyermekek sírása, zajongása, mivel 14 év alatti személyeket nem fogadnak. Szóval ez a hotel azoknak a szülőknek is ideális, akik végre szeretnének néhány napot kettesben lenni és csakis egymásra figyelve ápolni a kapcsolatukat.

Ugyanakkor, számtalan lehetőség nyílik különféle kulturális tevékenységen részt venni, hiszen Eger városában egyik barokk stílusú épület követi a másikat, nem beszélve a várról vagy pedig a Boldog Asszony völgyéről, ahol a legkülönfélébb borokat ízlelheti meg a kedves vendég. Viszont, ha valaki a lazítás mellett dönt, akkor a hotel wellness részlege minden vendég rendelkezésére áll, ahol a szaunától kezdve, a medencén át, a masszázs igénybe vételére is lehetőség nyílik. Mindezt Ön is átélheti, méghozzá úgy, hogy közben nem kell a gyerekekre figyelnie, hanem csak önmagára és a kedvesére.