Baba játékok szerepe a fejlődésben

Baba játékok
Baba játékok

A játék a gyerkőcök alapvető szükségletei közé tartozik, ugyanis az étel és ital mellett, amelyek a létfenntartáshoz szükségesek, a játékok töltik be a legfontosabb szerepet az életükben. A baba játékok révén ismerkednek meg a világgal, a világban lévő, számukra ismeretlen és sokszor ijesztő dolgokkal.

Hiába magyaráznánk egy pár hónapos babának, hogy ez a holmi puha, a másik szúrós, ez meleg, az meg hideg, ez könnyű, az meg nehéz, mert egyrészt még nem elég fejlett, hogy megértse, másrészt meg kell tapasztalnia. Egyszer észre fogja venni, hogy az egyik maci nehezebb, mint a másik, ezért jobban meg kell fognia, ha arrébb akarja tenni, vagy fel akarja emelni.

Majd csak jóval utána fogja megtanulni magát a fogalmakat, hogy a könnyű és nehéz miként viszonyul egymáshoz. Tehát a baba játékok sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak, mint az elsőre gondolnánk, ezért kiemelten fontos, hogy minőségi darabokat szerezzünk be, mert így nagyban hozzájárulhatunk a megfelelő ütemű fejlődéshez. Ráadásul mindezt szórakozva tapasztalják meg.