A tanuló bicikli megszeretteti a kerékpározást

tanuló bicikli
tanuló bicikli
Tanuló bicikli

A szülők a futókerékpárt játékszerként vagy a gyermek szórakoztatásának eszközeként kezelik anélkül, hogy észrevennék, mennyi hasznot hoz. A tanuló bicikli szilárd alapot jelent a gyermekek fejlődésében. Megtanítja egyensúlyozni, koordinálni a mozgását és nagyobb önállóságot enged neki, hiszen ő maga választhatja meg az útvonalat.

Meglehetősen könnyű, így a kicsik maguk is képesek felemelni és magunkkal vinni a tanuló biciklit a szüleik segítsége nélkül. Egyetlen anyuka és apuka sem tudja teljesen elképzelni, milyen érzések lepik el a szemük fényét, amikor 2-3 éves korában megkapja az első kerékpárt. Képzeljük el, hogy egy repülőgép pilóta ülésében vagyunk és sürgősen fel kell szálljunk a géppel.

Egy gyermeknek, aki először ül rá a kerékpárra, meg kell értenie, hogyan lehet egyszerre elfordítani a kormányt és tekerni a pedálokat, miközben egyensúlyoz, előre halad, legyőzve az akadályokat. Ha a szülő nem könnyíti meg ezt a feladatot egy tanuló biciklivel, azt kockáztatja, hogy a gyermeke sosem fogja megkedvelni ezt a fajta szórakozást.