Az infra- és a finn szauna összehasonlítása

finn szauna
finn szauna
Finn szauna

Az eltérő igények és adottságok természetesen különböző termékek megvásárlását eredményezik, azonban a beszerzés előtt fontos ismerni, hogy mit kínál a piac. Az infra- és a finn szauna közötti különbség igen számottevő, így érdemes egy pár pontban megnézni, hogy mit kínál az egyik, mit a másik.

Az első természetesen a működési elv, hiszen míg az előbbi esetben az infrapanelek által kibocsátott sugarak melegítik fel a testünket, addig a másik esetben a kabin levegőjének a hője emelkedik, ami egyesekre fullasztóan hat.

Továbbá, a finn szauna helyigénye számottevően nagyobb, hiszen míg a másik típusból akár egyszemélyes verzió is létezik, úgy ezt a variációt inkább közösségi élménynek szánták, mivel egyszerre akár 6-7 ember befogadására is képes.

Ennek megfelelően pedig könnyedén kitalálható, hogy a megépítése is egy kicsivel több ügyességet és türelmet kíván. Az utolsó összehasonlítás az üzemeltetési költségre vonatkozik. A finn szauna esetén ez lényegesen nagyobb, már csak a méretéből eredően is.